A Karácsony a  Szeretet Ünnepe...
Kívánom, hogy úgy ünnepeld mint a gyermek aki  csodaként éli meg !

 Gyermekien boldog, békés, játékos Ünnepet!

Önmagunk felszabadítása - Igazi női minőségünk előhívása

Egyre rövidebbek a nappalok, hosszabbak az esték,az éjszakák. Ezáltal nem csak a tél közeleg hanem az az időszak is amikor egyre inkább a csendre vágyunk, amikor sikerül egyre többször Önmagunk fele fordulni.
December 21-ig még tartanak azok a napok amik segítségünkre vannak Önmagunk egyre jobb megismerésében, amik támogatják , hogy minél mélyebbre tudjunk leszállni saját magunkba , saját mélységünkbe, "sötétségünkbe". S bár "sötétségnek" nevezem, ez nem kéne megijesszen, hiszen csak innen tudunk elindulni a Fénybe, csak a legmélyebb részeinkből tudjuk felhzozni a Fényt.
A CSEND lehet az igazi segítségünk, szövetségesünk,hogy elfogadjuk, befogadjuk Önmagunkat, hogy felnyissuk legmélyebb Női Minőségünket s majd kiengedjük a szellemet a palackból,hogy általa átéljük azt akik igazán vagyunk.
Használjuk hát ki ezeket a napokat, forduljunk és figyeljünk befele. Bár a külvilág egyre hangosabb és zavaróbb de ez ne tévesszen meg minket. Merjünk megtenni egy olyan lépést ami elvezet az igazi önismerethez, ahhoz, hogy mire is van IGAZÁN szükségem és mit is merek megtenni magamért...

Ezt a folyamatot próbálhatjuk meg elkezdeni együtt 2013 december 14-én,  amikor egy  "Női minőség felszabadítása" délelőttöt  tartok Kolozsváron.
Lesz benne rövid ismerkedés a fogalmakkal, tudatos légzés, meditáció, szabad tánc és természetesen szabad beszélgetésre is kerítünk időt :)

  Ha érdekel szeretettel várom jelenkezésedet az:  agi200@yahoo.com emil címen. ( kérlek a "subject"-hez írj valamit  ,hogy ne tegye leveled a spam közé)

Emlékezünk...

Mindenszentek...világítás...hold fénye nélküli napok...

Egybeesések és ezzel együtt feltűnően nagy a csend...

Világításkor emlékezünk, sírunk vagy nevetünk , előkerülnek képek, emlékek, mondatok, ölelések. Ezek általában felkavarják a mindennapok állóvizét...

A Hold fénye nélküli napok, mondhatnám "sötét" napok szintén felhoznak olyasmiket amikre a hétköznapokban nem gondolunk. Ilyenkor talán erőteljesebben jeleznek azok az érzések, történések amiket el kéne engedni. Minden hónapban van pár ilyen nap.Olyan ez mint egy jó alapos meditáció ha nyiltan fogadjuk az ajándékait...

          Idén minden itt van egyszerre. És érdekes, mégis olyan mély békét és melegséget éreztem egész nap mintha az őszi nap sugarai melengetnék, símogatnák Lelkemet. S talán pont ez történik....A befele fordulással tisztulok, hálát adok és szeretem önmagam...A sötétet kihasználva fényt gyújtok magamba.
Ma ezt a fényt a kinti gyertyák sokszorosan visszatükrözik.
A hálámra válasz érkezett :) 

Megvilágosodás Temploma

"A Testünk szent, a Testünk maga az ima, a transz, a szenvedély, az élő kapcsolat a legmagasabb Forrással."-írja Havasi Mia

Most már értem, de ez a megértés egy hosszú folyamat volt.
Kértem, akartam a megvilágosodást. Rengeteget olvastam, meditáltam, csatornáztam, másokra figyeltem , néha meg akartam váltani a világot...mígnem a napokban , egy nehezen ébredős reggelen végre rájöttem, hogy csak akkor tudok igazán a megvilágosodás útján járni ha ezt ITT és MOST teszem. Az ITT és MOSTot pedig nem lehet elképzelni a testem nélkül, hiszen itt élek a Földön,emberként, ezt választottam és ezt választom minden pillanatban. Ehhez pedig nagy szükségem van a testemre. 
S ekkor jött a megváltó gondolat/érzés...egy sugallat...egy suttogás: szeresd a tested! Figyeld a tested jelzéseit! 
A Bennem levő csöndben figyelmeztető kiáltásként hatott és felébresztett, megvilágosított!
Azota figyelem...és nemcsak figyelem hanem végtelenül hálás vagyok a CSODÁNAK amit általa megélek.... Végtelenül hálás vagyok,hogy egy ilyen Templomban létezhetek ...Mert a Testem a Lelkem temploma, Otthona. S ha arra vágyom,hogy békében és harmóniában éljek akkor az otthonmban is ez kell legyen. Ahhoz, hogy béke és harmónia legyen a templomomban, otthonomban ahhoz figyelnem kell minden rezdülését, szeretnem kell, óvnom kell...Kell? Talán nem,inkább ezt szeretném onnan a legmélyebb szintemről.

Van egy aranyos idézet: 

"- Na persze, ruhában könnyű jól kinézni! De látnál anélkül! Megmondom én neked, hol vannak a problémás helyeim! Hát például a tükör előtt. Mihelyt odalépek, menten észreveszem, hogy hoppá, itt egy narancsbőr, ott egy hurka, amott egy ránc vagy két ödéma. Aztán a kád is problémás hely, amikor belefekszem, és kiszorítom a vizet."
-Vavyan Fable

És igen, vannak problémás helyek , mi több, túloznék ha azt mondanám,hogy minden porcikámat szeretem, hiszen az úszógumimtól szívesen megszabadulnék :-) De azt is tudom,hogy ez nem a testem hibája, hiszen Ő csak jelez. Jelzi mindazt ami történik Velem, Bennem, jelzi mindazt ami kibillent az egynesúlyból. Jelzi ezt röviden,majd hosszabban amíg végre észreveszem,hogy gáz van és változtatni akarok.
Hálás vagyok a testemnek és szeretem !
Hálás vagyok,hogy minden érzékelésem jól működik! Hogy hallok, hogy látom az ősz csodás színeit, hogy érzem a kávé illatát...S ez a végtelen hála érzése rávezet arra, hogy végre felfogjam, hogy minden engem szolgál ! Az őszi nap gyengéden símogat, az út a lábam alá símul , a szél cirogat, s ha netán viharos, hát az is engem szolgál, hiszen tisztít...És újra az alapgondolathoz érek vissza: mindezt nem érezhetném a testem nélkül! Hála...hála...

Itt van az ősz, itt van újra....

      Csodaszép őszi napok köszöntöttek ránk kellemes meleggel, símógató szellővel, csodás színekkel. Talán ilyenkor a legszebb az erdő. A tavaszt is imádom amikor kiújjul minden, de most olyan színpompa van amit az évnek csak ebben a szakaszában lehet látni, csak ilyenkor kápráztat el az erdő-mező végtelen színskálájával.
A nap melege más mint nyáron, nyugatóbb,símogatóbb, kedveskedőbb nem pedig tele dinamizmussal. Mintha azt sugdosná,hogy élvezzük ki ezeket a kellemes napokat a hideg, magunkbaforsulós időszak előtt.
S valóban, annyira szép minden ilyenkor,hogy nincs időnk gondolkodni a csodálkozástól.Persze ha észrevesszük, ha felfigyelünk a mindennapok rohanásából. Ha látó emberek vagyunk...

 "Tudnod kell, kedvesem, hogy amikor a Jóisten a világot megteremtette, és már mindennel készen volt, összehívta négy legkedvesebb angyalát, hogy szétossza közöttük a világ kincseit. Az igazi kincseket.
Egyiknek a jóságot adta, hogy szálljon vele az emberek közé, és mindenkinek a szívébe tegyen egy kis darabkát.
A másodiknak a szeretetet adta, s a harmadiknak a békességet. Az angyalok pedig leszálltak a kincsekkel a földre.
Odamentek sorra minden emberhez. Az emberek azonban lezárták szíveiket nagy, súlyos lakatokkal. Gyűlölet, irigység, rosszindulat, kapzsiság őrizték a lakatokat. Isten angyalai hiába mentek egyiktől a másikig, a szívek nem nyíltak meg, s ők nem tehették beléjük a Jóisten ajándékait. A Jóisten pedig, aki mindent lát, látta ezt is és nagyon elszomorodott. Mert tudta, hogy baj lesz ebből. Háborúság, nyomor és pusztulás. Gyűlölet lakozik majd az emberek házaiban és jajgatástól lesz hangos a föld.
S ahogy a Jóisten ott szomorkodott, egyszerre csak elébe lépett a negyedik angyal, akiről bizony meg is feledkezett volt, és ezt mondta:
Hallgass meg engem, édes, jó Istenem! Lám, odaadtad angyaltársaimnak a jóságot, meg a szeretetet, meg a békességet, de ők bizony nem érnek velük semmit, amíg az emberek szíve zárva marad. Add nekem az erdőket, és én majd megnyitom velük az emberek szívét!
A Jóisten rácsodálkozott a kicsi angyalra, de aztán elmosolyodott, és ez a mosolygás olyan volt, mint amikor a nap fénye átragyog a felhőkön.
Próbáld meg, lelkecském, - mondta kedvesen a Jóisten, ahogy kívánod, neked adom az erdőket.
Azon a régi napon tehát Isten angyala lejött, hogy megszépítse az erdőt.
Kacagtak a fák, a virágok és a rétek. Kacagtak a manók és a tündérek, és fent a szikla tetején.
Csak öreg Csönd bácsi nem kacagott, hanem megrázta bosszúsan hosszú zuzmószakállát, úgy, hogy a kicsi csigák alig tudtak megkapaszkodni benne. Összehúzta köpenyét és messzire elhúzódott onnan, be az erdők legsötétebb mélyébe, mohos fák és még mohosabb sziklák közé.
Így na, - mondotta elégedetten az angyal, mert tetszett neki, hogy az erdő megéledt. Így na, most már rendben van minden.
Az erdő pedig élni kezdett. Úgy éppen, ahogy most is él. A szellő, akit ruhája ráncaiból rázott elő az angyal, járta a fákat, és a fák suttogva beszélgettek egymással. Úgy mint ma is, éppen úgy. Vén fák odvában, sziklák üregeiben, bozótok sűrűjében matattak a manók, s tanítgatták az állatokat mindarra, amit tudni jó és hasznos. Mint ma is, éppen úgy. Tisztásokon, rejtett nyiladékok napfoltjain virágok nyíltak, s minden virágban egy tündérke lakott, hogy minden madár idejében megtanulja a maga dallamát, és senki az erdőben mérges bogyót ne egyék. Énekeltek, fütyörésztek, csiviteltek a madarak, mesélt a forrás. A Visszhang pedig ült a sziklán halványkék ruhában, és lógatta a lábát. Akárcsak ma, éppen úgy.
Az angyal pedig látta, hogy szép az erdő, és elindult, hogy megkeresse három társát: a Jóság angyalát, a Szeretet angyalát és a Békesség angyalát.
Gyertek, - mondta nekik, az erdő majd megnyitja az emberek szívét, és ti elhelyezhetitek benne a magatok kincseit.
Bevitte őket az erdő mélyébe, ott a legszebb tisztásra, amit azóta is Angyalok Tisztásának neveznek. Ott megpihentek és várták az embereket.
Jött az első. De hiába daloltak a madarak, hiába virágoztak a virágok, hiába suttogtak a fák, és hiába mesélte legszebb meséit a forrás, az ember nem látott és nem hallott meg mindebből semmit. Fejszét fogott, levágott egy fát, és elment vele. Szíve nem nyílt meg egyetlen pillanatra se. Rontó-ember volt.
Az angyalok nagyon elszomorodtak, amikor látták, hogy hiába szép az erdő, a rontó-ember nem látott meg belőle semmit. Megsiratták a szerencsétlent, amikor elment zárt szívvel, hidegen. Ez volt az első harmat a földön. Az estéli harmat. Angyalok könnye.
Aztán jött a második ember. Jött, de ő se látott meg semmit az erdőből. Vakon és süketen haladt a maga útján, fejét lehajtva hordta, és száraz rőzsét gyűjtött. Száraz ágakat keresett csupán az élő, csodaszép erdőben. Az ő szíve se nyílhatott meg. Jött és elment. Gyűjtő-ember volt, közönyös ember. Az angyalok megsiratták őt is, még jobban, mint az elsőt. És ez volt a második harmat az erdőn. A hajnali harmat.
Búsan álltak az angyalok a tisztás közepén, és sírtak. Siratták az embereket, akik nem látják meg a szépet. Sírtak a fák is, sírt a szellő, a virágok, a tündérek a virágokban. A patak is sírt, a csönd is sírt.
És ekkor jött a harmadik ember. Jött, megállt a tisztás széliben, és meghallotta sírni az erdőt. Meglátta a virágokat, a fákat. Meghallotta a csermelyt. És halkan mondta:
Istenem, milyen szép…
És abban a pillanatban lehullt a szívéről egy nagy, rozsdás lakat.
Akkor kelt a nap. Kacagó sugarai aranycsikókon nyargalták végig a fák tetejét. Szempillantás alatt felszáradt a harmat, szétfoszlottak a ködök. Ragyogott a kék ég, csillogtak a fűszálak. Egy sárgarigó felröppent a legmagasabb fenyő tetejére, és vidámat, nagyot füttyentett.
És erre egyszerre megszólalt minden madár. Kacagtak a virágok, és kacagott a patak. Tündérek táncoltak a fák alatt, bukfencet vetettek örömükben a manók. A szellő megcsiklandozta a fák leveleit, és fent a sziklán tavaszillatú madárdalokat énekelt a visszhang.
Milyen szép! – mondta még egyszer az ember.
Az angyalok pedig odaléptek hozzá, egyenként, lábujjhegyen és nyitott szívébe beletették a kincseket. A jóságot, a szeretetet és a békességet. Magasan, fönt az égben, fehér felhőtutajon a Jóisten ült, maga. És alámosolygott a földre.
Így volt ez bizony, lelkecském, s így van azóta is. Háromféle ember él a világon: a rontó-ember, a gyűjtő-ember és a látó-ember. Te látó-ember leszel, ugye?
Amikor az erdőre kimégy, figyelve lépj, és lábujjhegyen. Mihelyt a fák alá belépsz, és felrebben előtted egy rigó: akkor már tudnod kell, hogy az erdő észrevett.
Ha megállsz egy pillanatra, hallani fogod a szellőt, ahogy a fák között tovaoson. Te már tudod, hogy ezt a szellőt is az angyal rázta elő, köpenye ráncaiból. Ha jól figyelsz, a manókat is hallhatod: surrannak, matatnak itt-ott a sűrűben. Sok dolguk van, igyekezniük kell.
A virágokat is láthatod majd, és minden virág kelyhéből egy tündér les rád. Figyelik, hogy rontó-ember vagy-e? Azoktól félnek.
De te látó-ember leszel, és a tündérek ezt hamar felismerik. Kiülnek a virágok szirmaira, és kedvesen rád kacagnak. De akkor már a patakot is meghallod, ahogy neked mesél, csodálatos meséket az erdőről.
Csönd bácsi, az öreg, ő csak a fák közül, vagy egy szikla mögül les reád.
Kacagsz vagy énekelsz? A napsütötte sziklacsúcson egy kék ruhás lányka ül, lábait lógatja, és hangodra vidáman visszakacag. Te már ismered őt is ebből a meséből. Csönd bácsi nagyobbik leánya, Visszhang a neve.
Haladj bátran, egyre mélyebben az erdő közé. A fák alatt láthatod a harmatot, ahogy megcsillan a fűszálak hegyén. Jusson eszedbe, hogy angyalok könnye ez. Angyaloké, akik sokat sírnak még ma is, mert annyi embernek zárva marad a szíve a szép előtt.
De miattad nem sírnak már. Mosolyognak, amikor jönni látnak. Mosolyognak a fák is. A virágok legszebb ruhájukat öltik magukra, és megdobálnak láthatatlan puha illat-labdáikkal. Minden olyan szép, puha, és illatos körülötted, minden olyan tiszta és barátságos. Csak haladsz az erdőn át és arra gondolsz, hogy szép. A virágok, ahogy nyílnak. A fák, ahogy egymás közt suttogva beszélgetnek. A forrás, ahogy csobog. A madarak, ahogy dalolva, fütyörészve, csivitelve szökdösnek ágról-ágra. A mókusok, a nyulacskák, minden. Csak haladsz csöndesen, gyönyörködve, céltalanul, s egyszerre csak kilépsz az Angyalok Tisztására.
Nem is tudod, hogy ez az, mivel az angyalokat nem láthatja a szemed. Csak annyit látsz, csak annyit érzel, hogy csodálatosan szép
És megállsz. És abban a pillanatban megnyílik a szíved, és az angyalok észrevétlenül melléd lépnek, egyenként, lábujjhegyen, és belerakják kincseiket a szívedbe.
A legnagyobb kincseket, amiket ember számára teremtett az Isten. A jóságot, a szeretetet és a békességet.
Te minderről semmit nem tudsz akkor. Csak annyit hallasz, hogy a madarak nagyon szépen énekelnek, körülötted, és a patak nagyon szépen mesél. Csak annyit látsz, hogy nagyon szép az erdő. A fák, a virágok, a fű, a moha, a magas kék ég és rajta nagy, csillogóan fehér felhő, amelyiken a Jóisten ül és jóságosan alámosolyog.
Csak amikor visszatérsz újra az emberek közé, a rontó-emberek és a gyűjtő-emberek közé, és hiába gonoszok hozzád, te mégis jóval viszonzod gonoszságukat, szeretettel vagy mindenki iránt, és az élet legsúlyosabb perceiben is derű és békesség van a homlokodon.
Csak akkor látják meg rajtad, hogy az Angyalok Tisztásán jártál, kedvesem."
Wass Albert :Mese az erdőről

 

Vedd vissza a mindennapjaidat

     Sokszor tapasztaljuk,hogy telnek a mindennapok és bizony nem mindig úgy ahogyan szeretnénk, ahogyan tervezzük. Nagyon sokszor van az,hogy valaki "beleköp" a levesbe és máris a fókuszunk azon van,hogy másnak felelünk meg, más dolgait rendezzük, másnak segítünk.

Ez mind szép és jó akkor hogyha valóban ezt válasszuk, úgy döntünk,hogy mások szolgálatába állítjuk az időnket energiánkat.

Ellenkező esetben sok frusztrációval, idegességgel , stresszel jár, hiszen pont arra nincs időnk aki a legfontosabb az életünkben: saját magunkra.

        Az utóbbi pár napom azzal telt, hogy más után rohangáltam, hogy más dolgait intéztem, hogy belefolytam egy olyan tapasztalásba amit nem is akartam vagy legalábbis nem tudatosan választott szinten. Ennek következményeként idegesebb, türelmetlenebb voltam, nem volt időm az otthoni munkámra amit el szerettem volna végezni, a gyerekeimre, a kedvenc elfoglaltságaimra. Így tel el három nap, míg egy cikk olvasása közben rádöbbentem, hogy kiadtam a kezemből a mindennapjaimat. Most nem irányításról van szó , nem a mindennapjaim irányítását vesztettem el, hanem a túlságosan megengedő állapot egy olyan őrvénybe vezetett amit már nem élveztem, ami már nem tetszett és amit tovább nem választottam magamnak.

S hogy mit tettem? Nagyon egyszerű és nagyszerű dolgot: mélyeket lélegezve behívtam saját magamat a történéseimbe, a mindennapjaimba, az életembe. Nem mást akartam megváltoztatni,hiszen azt régen tudom, hogy fölösleges energiapocsékolás. Tudatos légzés kíséretében meghoztam a döntést, hogy saját magam választom minden nap, minden pillanatban, hogy behívom a Lényemet, Önmagamat a mindennapjaimba, a tevékenységeimbe, a saját életembe. S ezzel nem változott meg a külvilág, de elsőből megváltozott a saját hozzáállásom mindenhez. Majd rövid időn belül olyan potenciálok gyűrűztek be amik saját magamat helyezik előnybe.

Ez nem önzés, ez nem mások semmibe vétele, ez a kiegyensúlyozásnak egy formája. Ha Te egyensúlyban vagy akkor a világod is.

Ugye ismerős helyzeteket vázoltam fel? Ugye Veled is megtörtént nem egyszer,hogy magad helyett mást választottál ? Nincs ezzel semmi gond! De ha újra történik és  ez nem tetszik neked, akkor vegyél pár mély lélegzetet és ne habozz behívni önmagad a mindennapjaidba a legmélyebb szeretet kíséretében!

Tisztaság, egyszerűség,fejlődés...

A napokban egy rövid "előadást" (merabhot) hallgattam a tisztaságról, tisztánlátásról.

Minél inkább befele haladunk önmagunkban, annál inkább egyszerűsödnek, szépülnek a megértésre váró fogalmak, helyzetek.
A merabh egy új és mégis jól ismert fogalmat állít középpontba: a tisztánlátást, a tisztaságot.
S hogy megértsük mit is akarhat ez a fogalom elsősorban választanunk kell őt.
A közvetítő felteszi a kérdést: ha bármit választhatnál amit szeretnél,akkor mi lenne az?
 Ebbe pedig érdemes lenne beleéreznünk.

Anyagi javakat,egészséget, bőséget, társat stb . választanál? És ha igen miért pont ez fontos az életedben?

Vagy éppen elakadnak a gondolatok és fogalmad sincs,hogy a csomó minden közül mit is válassz? Esetleg jó hosszú listát írnál? S ha igen,akkor miért pont ez fontos számodra?

S ha netán azt választanád, hogy előszöris tisztában legyél saját magaddal? Milyen érzés? Mit indít el benned?

Ha a tisztaságot választod rengeteg minden leegyszerűsödik, hiszen a tisztánlátás olyan mint amikor gyönyörűen megtörlöd az ablakot és felragyog az amit eddig nem vettél észre. Egy pici rész,amit eddig elhanyagoltál,de az összképnek nagyon fontos része. Mondjuk egy színes virág. Az pedig olyan gyönyörűen árassza magából a színeket,hogy az őt körülvevő látnivalók már nem olyan fontosak.

Ezt teszi velünk a tisztaság, a tisztánlátás: leegyszerűsít.
 Egy csomó olyan döntés, választás , ami a mindennapokban fontos volt elveszti fontosságát. Már nem fókuszálsz rá. Olyan mintha megoldódna magától egy csomó minden, Neked pedig az a dolgod,hogy az igazán fontos dolgokra, helyzetekre figyelj. Ezek pedig nagyon kevesen maradnak.


A tisztaság olyan mint a kormány az életedben. Irányt ad neki. Megkülönböztet. A fontos dolgokat előtérbe helyezi és rádöbbent, hogy a többi csak zaj.- mondja Adamus ( az "előadó").

Tisztában lenni önmagunkkal nem a mindennapi apró harcokat, küzdelmeket jelenti. Azt sem,hogy eldöntsük milyen színű ruhát akarunk ma hordani, hogy hova megyünk szabadságra, hogy jó-e a párkapcsolatunk, hogy hogyan haladunk a megvilágosodásunk útján,stb. 

A saját magunk fele irányuló tisztánlátás az egyszerűséget, a megengedést, az áramlást, az elfogadást támogatja.

Ne izgulj amiatt,hogy mi fontos-mondja Adamus -. Csak hozd be a kristály tisztaságot. S akkor az összes olyan dolog ami fontos felragyog a felszínen. S akkor képes leszel magadhoz ölelni őket, táncolni velük, kiterjeszteni őket és megtapasztalni őket.

A szerelemről.... cenzurázatlanul

Nézem a filmet...a lánynak megtestesül gyerekkori képzeletbeli barátja...beleszeret...mindigis szerette...a srácnak mennie kell vissza a fantázia birodalmába...a lánynak a szíve hasad meg bánatában...

Itt megakadok,elkapom a gondolatot, magamba nézek hogyan is állok ezzel. Lepörgetem saját filmemet: valamikor réges régen telejes voltam és egész, nem kellett semmi külső hatalom,senki külső megjelenés aki által boldog legyek. Aztán történtek a dolgok, jöttek az újabb és újabb életek amikor a boldogságom forrását kihelyeztem magamból. Még ebben az életben is ez történt...MOSTanig...Mert most jött el az idő amikor ezt a képet, a nagy szerelmet újra befele fordítom és végre nemcsak érzem hanem meg is tudom fogalmazni. Ahhoz, hogy szeressek,ahhoz,hogy boldog legyek nincs szükségem senkire a külvilágomból. A szeretet bennem van...az érzést Én érzem. A szeretet, a szerelem bennem van, ott mélyen belül létezik. S ha ott benn létezik akkor azt szeretem ami benn van.vagyis magamat. A többi,amit az emberek iránt érzek az már kisugárzása ennek az önmagam iránt érzett szeretetnek,szerelemnek.
Ez olyan mint -kedvenc Angyalomat idézem- " ha fejedre esik egy  virágcserép akkor a fájdalmat Te érzed és nem a szomszéd" . És ez nem csak a szeretettel van így hanem minden érzéssel. Így épül belém a külvilág és így lesz belőlem a világom...

Újra itt

Tombol a nyár...vagy már nem is annyira de a meleg még így is játszásra, nyaralásra csalogat.

Miről is szólt ez a nyár? Valóban csak a játékról? Annyira azért nem. Magamba fordulásról, rétegek eltávolításáról és Önmagam olyan szintű felfedezéséről amit eddig csak álmodni mertem.

A sok sok csatornázás, üzenet, ami a nyár elején megjelent mind arra buzdított,hogy forduljunk magunk fele, figyeljük meg hogyan működünk,mi az amit nem így szeretnénk illetve mi az amitől még jó lenne megszabadulni, amit jó lenne elengedni.

Ment is az elengedés keményen, erre rásegített a sok víz majd a nagy nagy meleg.
Most pedig itt állok , figyelem Magam mit is érzek. Örömöt, mert végre sikerült olyan szinten megszeretni Önmagam,hogy már semmi nem számít, hogy már megértem végre mit is jelent a "minden jól van a Teremtés egészében", hiszen ez nem azt jelenti,hogy minden tündérporos ragyogás, hanem azt,hogy bármi is jelenik meg bennem,majd a külvilágomban azért senkit és semmit nem teszek felelősé, elfogadom,belélegzem és továbbmegyek. Minden egyszerűvé.dráma mentessé vált, széppé, áramlóvá.

Hát ez a nyár üzenete számomra,hogy végtelenül szeressem Önmagam, mert mindent Én ajándékozok Magamnak...és akarunk-e szenvedést okozni annak akit mélyen szeretünk?

Számodra mit hozott ?