Tavaszi áramlás

 Tombol a természet hol zölddel és virággal hol szeles viharokkal de tény,hogy Földanya újrateremti önmagát.
Bennem is folyik az újrateremtődés felismerésekkel és hálával.
Az idei tavasz azt az állapotot hozta el amikor felismertem a lelkem legmélyéről,hogy semmi nem természetes ami körülvesz legyen az a családom, a szeretet amit kapok vagy éppen az anyagi javak.
 Felismertem,hogy milyen csoda, hogy ennyi mindennel meg vagyok áldva és végtelenül hálás vagyok mindenért!

Volt idő amikor természetes volt, hogy van családom, hogy szeretnek, hogy egy kellemes légkörű munkahelyem van, anyagi biztonságom stb.
Mostanra ez megváltozott. Nem annyira a körülmények mint a saját hozzáállásom.
 Most már csodakeént tekintek a gyerekeimre, a páromra és végtelenül hálás vagyok , hogy velem/mellettem vannak és együtt tapasztalunk. Hálás vagyok a felém áramló szeretetért, a mosolyért, a játékért, az üdeségért. Hálás vagyok, hogy az anyagi háttér lefed sok mindent amire szükségem van és amit szeretnék. Hálás vagyok a rövidebb-hosszabb megpróbáltatásokért mert ezek is közelebb visznek önmagamhoz.
S nem utolsósorban hálás vagyok a Csendért amit önmagamon belül tapasztalok. Hálás vagyok az áramlásért és a tapasztalatokért amit megadtam eddig magamnak. Hálás vagyok ,hogy bármikor újra dönthetek, hogy nem kell tonnányi súlyokat hordoznom a múltamból. Hálás vagyok, hogy felismerhetek és változtathatok.

"Hálás vagyok az életemért, hálás vagyok a sorsomért,
Hálás vagyok az örömökért és a nehézségekért,
Hálás vagyok minden helyzetért, amit megélhetek,
Hálás vagyok mindazért, ami általuk leszek"
-Bagdi Bella-

Kicsit vissza a Női minőséghez...

A napokban egy személyes üzenetet kaptam Mária Magdolnától, de engedélyével egy részét közzé teszem. Úgy érzem, hogy ez többről szól mint a Női minőségről a harmóniáról, az Egységről...

"Nőnek, igen nagybetűs NŐNEK lenni elsősorban a szeretetről szól. Arról,hogy bármi történik Veled szereted Önmagad. Az Önmagad szeretete egyensúlyban és harmóniában tart s ha ez van Benned ezt fogod kifele sugározni. Mások szeretete nem kevésbé fontos, de az már egyszerűbb. Bár Ti a mások iránti szeretetet helyezitek előtérbe. Ha nem így cselekedtek akkor önzőnek, nemtörődömnek tartanak Titeket...

Hányszor idézik Jézust, a híres "Szeresd felebarátodat mint Önmagadat" mondásával, de fogalmuk sincs , hogy ezt Ő hogyan értette. Akkor most erre is fényt derítenék: Jézus nagyon szerette Önmagát. Nem Istent, nem a külső teremtőt, hanem Önmagát, mert tudta, hogy Ő a Teremtő és saját maga iránti szeretet kivetül a külvilágra is. Ő nem helyezett senkit maga elé. Nem, még Engem sem. De nem is kellett hiszen nemcsak tudta mit jelent hanem élte is a tökéletes harmóniát....a Női oldala pedig tökéletesen megnyilvánult a feltétlen szeretete által.
Mert valójában erről szól: feltételek nélkül szeretni Önmagadat s ezáltal másokat is. Mondanivalóm lényege, hogy bármit teszel, bármit tesznek Veled, minden megnyilvánulásodat a szeretet járja át. Most nem arra buzdítalak, hogy nyomj el minden érzést ami nem erről szól. Inkább arra, hogy amikor dühös vagy akkor is szeresd magadban ezt a megnyilvánulást. Emberből vagy, érzéseid vannak, ezeket el kell fogadnod!...

Tudnod kell, hogy a Nőnek hatalmas ereje van! A hihetetlen szeretet mellett hatalmas erővel rendelkezik. Ezt az erőt pedig mederben tudja tartani. A saját fejlődése szolgálatába tudja állítani! Hogyan? Hát szeretettel! A szeretet nem arról szól,hogy néha nem fáj valami vagy nem borzol fel egy történés, egy emlék. Hanem arról, hogy ha ez meg is történik azzal együtt elfogadod és szereted Önmagad! Amikor a Szeretet sző át akkor már nem minősítesz csak elfogadsz..."

Wass Albert: Te és az Isten

 Gondoltál-e már arra, hogy milyen csodálatos a világ?
Mennyire egész és mennyire tökéletes minden, amit nem az ember alkotott?
Nézz meg egy virágot! A legegyszerűbbet: nézz meg egy hóvirágot!
Honnan tudja meg bent a föld alatt, hogy odakint már elment a hó s az ágak könnyező rügyein cinkék hintáznak a napsütésben? Nincs telefonja, rádiója sincsen, mégis értesül arról, hogy mennyire haladt a világ a tavasszal. Hideg föld öleli még a gyökeret, de már megindulnak benne az élet nedvei és moccan a csíra. Felüti kis zöld fejét a nyirkos falevelek alól. Kinő a szár, utána futnak a levelek. Zöldek. A föld nedvei összetalálkoznak a napsugárral és zöldre festik a hajszálereket. Aztán kinyílik a szár, kifeslik a bimbó, előkacag a virág. Kacag. Szinte hallani lehet.
Nézd meg jól, milyen szép! Milyen szép és milyen tökéletes. Ember-művész nem alkotott még hozzá foghatót, csak másolt. Egy láthatatlan nagy művész keze dolgozik körülötted.Néztél vízcseppet mikroszkóp alatt? Mennyi ezer élet nyüzsög benne. Egy egész világ. Minden vízcsepp egy világ. Minden világ egy vízcsepp. Önmagáért való zárt egész. A Te szemedben céltalan, mert nem vagy művész. Művész csak egy van ezen a világon, egyetlenegy, aki alkot. Napról-napra, percről-percre, mindig újat és mindig ugyanazt.
Nézd a fát! Nézd a hegyet! Nézd meg a folyót vagy a tengert! És gondold el, hány milliárd vízcsepp van benne, hány milliárd vízcseppbe zárt világ! És aztán gondolj a csillagokra! Azokra, amiket ismersz, és azokra, amiket nem ismerhetsz. Tiszta éjszakákon nézz föl az égboltra: olyan éppen, mint a vízcsepp a mikroszkóp alatt. Minden csillag egy élő valami és köztük a Tied, a Föld, talán a legkisebb. Gondold csak el, hány milliárd vízcsepp lehet még ezen az egyen kívül, amit ismersz.
És akkor gondolj szánalommal azokra, akik el akarják hitetni Veled, hogy nincs Isten.
Nincs, mert ez, vagy amaz így történt. Mert romokban fekszik a házad. Mert meghaltak sokan, akiket szerettél. Mert kevés a kenyér. Mert sok a nyomorúság. A világban, mondod, nincsen igazság. És a Te világodat érted alatta. A Te külön világodat, ezt az aszfaltos, vízvezetékes, órabéres és gyárkéményes világot. A nyakkendős, nyúlszőrkalapos, szénhiánnyal küzdő, műhelyszagú és paragrafusok közé zsúfolt világot. És elfelejted, hogy ezt a világot Te csináltad magadnak. Te és a többi emberek, és így egyedül ti vagytok felelősek mindazért, ami benne történik.
Isten művész, aki megalkotta a világok milliárdjait és pillanatról pillanatra újakat alkot. Amit Ő alkotott, azért vállalja a felelősséget. Ott minden az Ő elgondolása szerint történik, tiszta és művészi törvények alapján. Ott nincsenek meglepetések és váratlan fordulatok.
Az ember alkotott magának egy külön világot, a vízcseppen belül. Kiugrott a nagy együttesből, kivonta magát a művészi rendező keze alól, ácsolt magának külön színpadot, pingált magának külön díszleteket s maga osztja ki magának a szerepeket benne. Hát ne jajgasson, ha rosszul sikerül az előadás. Ha a kontár módon ácsolt kulisszák olykor rászakadnak és rozsdás szögekbe veri a fejét. Maga tette oda a szögeket.Ha rosszul mennek tehát a dolgaid, ne csodálkozz. És főleg ne igyekezz Istenre hárítani a ballépések felelősségét. Szabad kezet kértél, s Ő, amennyire lehetett, szabad kezet adott. A lerombolt házakért, a drágaságért, a feketepiacért, a szénhiányért s azért, hogy pénz nélkül maradtál és vakarod a fejed: Ő igazán nem tehet.
Te kell fölkeressed Őt, ha vissza akarsz Hozzá térni. Könnyen megleled, ha igaz és tiszta benned a szándék.
Ott leled mindég, a műhelyében. A vízcseppben, amit számodra alkotott. Csak nyisd ki a szemedet jól.
Megtalálod a fűszálban, amikor éppen nő. A virágban, mikor a szirmait bontja. A pillangóban, ahogy szárnyra kél. Ott dolgozik. És ha elég tisztán és elég egyszerűen állasz meg előtte, levetve minden magadra aggatott bohóc-cicomát, amit társadalompolitikának, tudománynak vagy előítéletnek nevezel: akkor reádnéz. Rád mosolyog.
Mélységesmély, szelíd művész-szemével végigsimogat és azt mondja:
- Bizony látom, rossz bőrben vagy fiam. Ideje volt, hogy visszatérj közénk.
Gondoltál-e már arra, hogy milyen csodálatos a világ?
Mennyire egész és mennyire tökéletes minden, amit nem az ember alkotott?
Nézz meg egy virágot! A legegyszerűbbet: nézz meg egy hóvirágot!
Honnan tudja meg bent a föld alatt, hogy odakint már elment a hó s az ágak könnyező rügyein cinkék hintáznak a napsütésben? Nincs telefonja, rádiója sincsen, mégis értesül arról, hogy mennyire haladt a világ a tavasszal. Hideg föld öleli még a gyökeret, de már megindulnak benne az élet nedvei és moccan a csíra. Felüti kis zöld fejét a nyirkos falevelek alól. Kinő a szár, utána futnak a levelek. Zöldek. A föld nedvei összetalálkoznak a napsugárral és zöldre festik a hajszálereket. Aztán kinyílik a szár, kifeslik a bimbó, előkacag a virág. Kacag. Szinte hallani lehet.

Nézd meg jól, milyen szép! Milyen szép és milyen tökéletes. Ember-művész nem alkotott még hozzá foghatót, csak másolt. Egy láthatatlan nagy művész keze dolgozik körülötted. Néztél vízcseppet mikroszkóp alatt? Mennyi ezer élet nyüzsög benne. Egy egész világ. Minden vízcsepp egy világ. Minden világ egy vízcsepp. Önmagáért való zárt egész. A Te szemedben céltalan, mert nem vagy művész. Művész csak egy van ezen a világon, egyetlenegy, aki alkot. Napról-napra, percről-percre, mindig újat és mindig ugyanazt.
Nézd a fát! Nézd a hegyet! Nézd meg a folyót vagy a tengert! És gondold el, hány milliárd vízcsepp van benne, hány milliárd vízcseppbe zárt világ! És aztán gondolj a csillagokra! Azokra, amiket ismersz, és azokra, amiket nem ismerhetsz. Tiszta éjszakákon nézz föl az égboltra: olyan éppen, mint a vízcsepp a mikroszkóp alatt. Minden csillag egy élő valami és köztük a Tied, a Föld, talán a legkisebb. Gondold csak el, hány milliárd vízcsepp lehet még ezen az egyen kívül, amit ismersz.
És akkor gondolj szánalommal azokra, akik el akarják hitetni Veled, hogy nincs Isten.
Nincs, mert ez, vagy amaz így történt. Mert romokban fekszik a házad. Mert meghaltak sokan, akiket szerettél. Mert kevés a kenyér. Mert sok a nyomorúság. A világban, mondod, nincsen igazság. És a Te világodat érted alatta. A Te külön világodat, ezt az aszfaltos, vízvezetékes, órabéres és gyárkéményes világot. A nyakkendős, nyúlszőrkalapos, szénhiánnyal küzdő, műhelyszagú és paragrafusok közé zsúfolt világot. És elfelejted, hogy ezt a világot Te csináltad magadnak. Te és a többi emberek, és így egyedül ti vagytok felelősek mindazért, ami benne történik.
Isten művész, aki megalkotta a világok milliárdjait és pillanatról pillanatra újakat alkot. Amit Ő alkotott, azért vállalja a felelősséget. Ott minden az Ő elgondolása szerint történik, tiszta és művészi törvények alapján. Ott nincsenek meglepetések és váratlan fordulatok.
Az ember alkotott magának egy külön világot, a vízcseppen belül. Kiugrott a nagy együttesből, kivonta magát a művészi rendező keze alól, ácsolt magának külön színpadot, pingált magának külön díszleteket s maga osztja ki magának a szerepeket benne. Hát ne jajgasson, ha rosszul sikerül az előadás. Ha a kontár módon ácsolt kulisszák olykor rászakadnak és rozsdás szögekbe veri a fejét. Maga tette oda a szögeket.Ha rosszul mennek tehát a dolgaid, ne csodálkozz. És főleg ne igyekezz Istenre hárítani a ballépések felelősségét. Szabad kezet kértél, s Ő, amennyire lehetett, szabad kezet adott. A lerombolt házakért, a drágaságért, a feketepiacért, a szénhiányért s azért, hogy pénz nélkül maradtál és vakarod a fejed: Ő igazán nem tehet.
Te kell fölkeressed Őt, ha vissza akarsz Hozzá térni. Könnyen megleled, ha igaz és tiszta benned a szándék.
Ott leled mindég, a műhelyében. A vízcseppben, amit számodra alkotott. Csak nyisd ki a szemedet jól.
Megtalálod a fűszálban, amikor éppen nő. A virágban, mikor a szirmait bontja. A pillangóban, ahogy szárnyra kél.

 Ott dolgozik. És ha elég tisztán és elég egyszerűen állasz meg előtte, levetve minden magadra aggatott bohóc-cicomát, amit társadalompolitikának, tudománynak vagy előítéletnek nevezel: akkor reádnéz. Rád mosolyog.
Mélységesmély, szelíd művész-szemével végigsimogat és azt mondja:
- Bizony látom, rossz bőrben vagy fiam. Ideje volt, hogy visszatérj közénk.

Mennyire könnyű Nőnek lenni....?

Hosszabb ideje a nőiség, nőiesség, igazi Nővé válás a fő téma ami elém kerül mindenfelől.
Figyelem magam, mit is jelent ez Nekem. Hát el kell mondanom, hogy a NŐVÉ válás nem piros szőnyeges, harsonás menet....számomra nem. Ugyanis pont azt nyitja meg amit a legmélyebbre elástam magamban: az elengedést, a megengedést , a befogadást.
- Elengedni mindent,mert másképpen egyszerűen nem megy. Minden pillanat újat szűl, újdonsággal szolgál, így az előző pillanat már nem az enyém,el kell engednem,hogy befogadhassam az újat, hogy eggyé váljak azzal amit az hoz.
- Megengedni: talán ez még nehezebb mint az elengedés, hiszen a megengedés megadással is jár. Azzal, hogy megnyílok és hagyom,hogy az ami áramlik az átáramoljon rajtam is. Itt adom fel az akarást. Ilyen nincs, hogy akarok. Talán az,hogy szeretnék vagy az, hogy : ezt vagy azt választom...de az akarom az erőszakos, az erőből és elméből megy. Egy NŐ nem tud az akarattal mit kezdeni. Erre a mindennapi apró történések jó példák. Ha kigondolom és szeretném aztán elengedem a gondolatot/vágyat, akkor hamarosan visszatér fizikai szinten. ha görcsölök,hogy akarok akkor azzal maradok.
-Befogadni: húúúúúúúúúúúúú, ez kemény. Mert itt minden megszűnik,  ami marad a kitárulkozás, a megnyílás, a megadás . Mindaz ami sebezhetővé tesz, mindaz ami félelemmel telivé tehetné a tapasztalatot. És mégsem teszi. Nem teszi mert amikor megnyílok a legmélyebb szintemen akkor csak Vagyok és befogadom a világot mindenestől Önmagamba. És ez az Énem, ez a részem nem fél, hiszen Ő az aki Vezet, aki irányít és támogat. Ő a Bölcs, Ő az Istennő, Ő a Banya és a Szűz...Ő a Mindenség.
Persze kevés még az a pillanat amikor sikerül ennyire kitárulkoznom,de már egyre gyakrabban teszem:)

Szóval nem egyszerű, nem könnyű hiszen Rólam szól! Hiába olvasom a fenkőlt szavakat, az idézeteket, mert amikor "tettek mezejére lépek" akkor még mindig vannak pillanatok amikor visszahőkölök és agymenős üzemmódba lépek. De már felismerem ...és azt is,hogy Nővé válni nem lehet akarattal. De ha CSAK megengedem akkor begyűrűzik mindaz a Tudás, akkor feltárul minden emlék amit eddig CSAK hordoztam ...