Nézem a filmet...a lánynak megtestesül gyerekkori képzeletbeli barátja...beleszeret...mindigis szerette...a srácnak mennie kell vissza a fantázia birodalmába...a lánynak a szíve hasad meg bánatában...
Itt megakadok,elkapom a gondolatot, magamba nézek hogyan is állok ezzel. Lepörgetem saját filmemet: valamikor réges régen telejes voltam és egész, nem kellett semmi külső hatalom,senki külső megjelenés aki által boldog legyek. Aztán történtek a dolgok, jöttek az újabb és újabb életek amikor a boldogságom forrását kihelyeztem magamból. Még ebben az életben is ez történt...MOSTanig...Mert most jött el az idő amikor ezt a képet, a nagy szerelmet újra befele fordítom és végre nemcsak érzem hanem meg is tudom fogalmazni. Ahhoz, hogy szeressek,ahhoz,hogy boldog legyek nincs szükségem senkire a külvilágomból. A szeretet bennem van...az érzést Én érzem. A szeretet, a szerelem bennem van, ott mélyen belül létezik. S ha ott benn létezik akkor azt szeretem ami benn van.vagyis magamat. A többi,amit az emberek iránt érzek az már kisugárzása ennek az önmagam iránt érzett szeretetnek,szerelemnek.
Ez olyan mint -kedvenc Angyalomat idézem- " ha fejedre esik egy virágcserép akkor a fájdalmat Te érzed és nem a szomszéd" . És ez nem csak a szeretettel van így hanem minden érzéssel. Így épül belém a külvilág és így lesz belőlem a világom...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése